~ 1. fejezet

2015. június 16., kedd

{...amelyben Yixing felölti legszebb gúnyáját és Luhan ördöghangon érvel}

Bár a legtöbben kihagyják az írói hozzászólásokat, köztük többnyire én is, mégis szeretném idefirkantani, hogy nagyon örülök a pozitív visszajelzéseknek, remélem továbbra is érdekes lesz számotokra a fici, hisz még csak most kezdődik minden...c:

Eljött az a bizonyos nap és Yixing frissen vasalt szürke inget húzott, egyszerű és lezser fekete csőnadrággal. Nem volt különösebben márkás darab egyik sem, mégis olyan megjelenést kölcsönöztek viselőjüknek, mintha egy lenne a bár idősebb, de minden nap őt körülvevő idolok közül.

Elégedetten nézett a tükörbe, miközben még utoljára megigazította övét. „Ezt neked Sooyang” gondolta magában, miközben kilépett a hűvös éjszakába. Bár nem volt igazán seb a lelkén, akadtak néhol durvább horzsolások és mély mindent beszippantó fekete lyukak rajta. Sooyang, volt osztálytársnője is köztük kapott helyet, s talán ő sajgott mind közül a legjobban, pedig csak egy apró gimnazista csalódás volt.

Sooyang nem találta vonzónak, egyáltalán. Még annak ellenére se, hogy Yixing kitartó és rendes volt. Csak sajnos szegény, vagyis hát nem megfelelő anyagi háttérrel rendelkezett a lány számára. Persze ez nem jelentette azt, hogy Yixing pénzéhesnek gondolta volna ezután az összes nőt, mégis ez az egyszerű tény olyannyira falhoz vágta, hogy megeskette önmagával, hogy addig egy nőhöz se nyúl (komolyan) amíg nincs megfelelő anyagi háttere.

A klubhelység nem volt különösebben érdekes. Az asztalokat összetolták, ezzel kialakítva egy táncteret és a leghátsó falnál egy erősen megtömött bár tornyosult. Yixing nem volt igazából ideges, mégis ingének legfelső gombját önkéntelenül is kigombolta, miközben hatalmasat nyelt. A már ott lévők nem néztek egy emberként rá, szinte észre se vették, hogy megjött, így Yixing csak egy vállvonással rendezte, hogy van, ami nem változik.

Ahogy lassan befutott mindenki, elkezdődhetett az igazi nosztalgiázás. Kris rögtön Yixing mellett termett, miközben valahogy Luhan is melléjük csapódott. Mind hárman kínaiak voltak, így az osztálynak egy időbe telt, míg befogadta őket, de számukra ez nem is volt olyan fontos, hisz megvoltak a maguk szűk hármasában is. Gyakran kihasználták nyelvi adottságukat, így előszeretettel küldtek el kínaiul mindenkit a francba, vagy vitatták meg melyik lány hátsó fele a legimponálóbb. De a legemlékezetesebbek mindenképp Kris perverz megjegyzései voltak a dundi biológia tanárnőre. „Régi szép idők”, gondolta magában Yixing, azaz Lay, ahogy az osztályban hívták. Boldogan tekintett két akkori legjobb barátjára, akik viszont minden egyes ital után egyre komorabbá váltak. Igazából csendesen gubbasztottak a bárpultnál, míg a többiek önfeledten táncoltak és újra ismerkedtek.

Kevés lány jött el, a legtöbb férjhez ment, így kérdéses se volt, hogy nem tud eljönni, hisz a gyerekekre kell vigyáznia. A férfiaknak viszont mindegy volt, ha van asszony, ha nincs, berúgni és „egy éjszakázni” buli és úgyse tudja meg a kedves házastárs.

Az antiszociális hármas szótlanságát végül Kris törte meg. A hangos zene valahogy körülöttük megszűnt létezni és csak, mint egy halvány aláfestő dallam erősítette meg a férfi rekedtes és mély hangját.

- Elszartam.- mondta két korty között, miközben szemeit lesütve túrt bele szőkés tincseibe, melyek vagy 7 évet fiatalítottak rajta. A többiek kérdőn hajtották bamba fejüket felé, de nem kellett kérniük, a folytatás magától jött. – Messze nem úgy alakult semmi, ahogy én elképzeltem akkor. - bökött fejével a pult mögötti polc felé, melyen a tablójuk díszelgett. –Ti nem érzitek? – nézett együgyű társaira. Ők csak vállvonogatva bólogattak. Luhan végül megveregette rég látott barátja hátát.

- Haver, hidd el, mind ezt érezzük. – mosolyodott el savanykásan. – Van, hogy csak hazamegyek, iszok egy pohár sakét és egyszerűen fingom sincs hol siklottam ki. Fogalmam sincs, pedig minden működik. Van állásom, lakásom a jobbik környéken és basszus, még egy gyönyörű barátnőm is, aki a szüleimnek is imponál… Mégis, annyira hihetetlenül elcseszettnek érzem magam. – fojtotta el hirtelen beszédét és nagyot kortyolt az előtte habzó korsóból. Ez már a sokadik kör volt, de nem igazán számolták, előre fizettek, így gond nélkül szolgáltattaták ki magukat egész éjjel.

- De te, Lay. – nézett vöröslő szemeivel Kris a férfira. – Te egész sokra vitted. Nem-e? – röhögcsélt magában, mint valami részeg törp a Gyűrűk Urában. Nem is állt tőle oly messze, hisz szemei apró disznótekintetté avanzsáltak miközben vörösen csillogtak. Lay megvonta a vállát.

- Nem panaszkodhatok, tényleg. De valahogy én is érzem ezt az egész… ezt az egész szarságot ami körülvesz minket. – sóhajtott, majd rögtön folytatta is – Bár a közelében járok a célomnak, minden egyes lépésem után csak távolodni látom, és ez egyszerűen elbizonytalanít. – fakadt ki és hirtelen nem is tudta mit csinál. Mégis mikor fogadta ezt a két részeg bamba alakot a bizalmába?

A többiek érdeklődve, alkoholtól bódultan, mégis csillogó szemekkel kérték a részleteket, mint a rossz tini lányok és Lay csak mesélt, mígnem a céljáig ért.

- Szóval igazából fiatalokkal szeretnék foglalkozni, nem az idolokkal, pedig tudom nekik is ott a tojáshéj a farukon, de értitek, az egyszerű srácokkal akarok foglalkozni, mert az idoloknak elég lenne többnyire annyit mondani, hogy nem kellett volna azt a szerződést aláírni… mármint, na, értitek. - a többiek helyeslően bólogattak és Luhan mesterkélt mosollyal fordult felé.

- Próbáltad már? – kérdezte negédesen, mégis mintha a pokol egy ördögének hangja zendült volna meg torkában. Lay megvonta a vállát, majd halkan nyögte ki, hogy „még soha”.

Kris félre húzott szájjal figyelte az eseményeket. Luhan jó üzletember volt, simán elhitette anno mindenkivel, hogy a kajapénzért nála megvásárolható dolgozatmegoldások igaziak, vagy, hogy ő életében nem puskázott még. Lay maga is látta, hogy drága barátja belelendült a dologba és mindjárt rátukmál valamit, amit egy hét múlva nagyon fog bánni.

- Van nekem egy öcsém, tudod, Sehunnak hívják. Nem vagyunk vérszerintiek, ballagásunkkor jött össze apám az anyjával. Rendes gyerek, már amennyire ismerem, de tudod a szülők nagyon aggódnak… kicsit problémás. – Yixing érdeklődve figyelte az őzképű srác kivételesen elkomolyodó ábrázatát. A mindig vidám Luhan valahogy most másként hatott, nem akart senkit és semmit rásózni Layre. Ő maga se ismerte volna be önmagának, de segítséget kért oly régen látott barátjától. – Csak párszor, tényleg, csak egyszer beszélgess vele, nézz rá… megtennéd? – kérdezte kiskutya szemekkel Bambi. Kiskorában is ilyen volt. Mindig bizonygatta, hogy ő bizony férfias, de lányos finom vonásai erősen rácáfoltak állítására. És még mindig.

Lay nagyot sóhajtva húzta le az utolsó kortyot is poharából és próbálta végiggondolni a heti teendőit, de sehogy se tudta hova tenni a kölyköt.

- Mennyire sürgős? – kérdezte végül, bár tudta, hogy ott és akkor egyszerűen efféle kéréseknek nincs értelmük. – Mi a konkrét probléma?

Luhan nagyot nyelt és félve tekintett beszélgetésük harmadik tagjára. Kris csendesen italozgatott, miközben egy söröskupakot próbált minél inkább összenyomorítani, mintha minden egyes problémája benne lenne.

- Szóval 17 éves és semmi, de semmi gondolata nincs arról, hogy mit is fog kezdeni magával. Álomvilágban él, de olyanban, hogy ott még lányok sincsenek. Még sose hozott haza egyet se.- húzta össze szemöldökét Luhan. Hangja halk volt, mégis sürgető – Sőt, sose láttam még egy lánnyal se. – mondta, miközben egyre közelebb húzódott Layhez és a torkán akadt szavak suttogásként törtek föl belőle.

- Szóval attól félsz, hogy meleg? – kérdezte tárgyilagosan Yixing. Nem értette ezért ugyan miért kéne foglalkoznia különösebben a sráccal. Persze az idolok között is előfordult igen sokszor, hogy beleszerettek egymásba, de itt lényeges volt tényleg, hogy minél jobban eltüntessék az összes árulkodó jelet. Luhan félre húzta ajkai sarkát, majd kurtán válaszolt.

- Is, de a tanulmányaival is gondok vannak. Semmi jövőképe sincs, nem tud beilleszkedni még mindig a társai közé, pedig ember, már 17 éves. – sóhajtott a Bambi, majd poharának összes tartalmát egy húzásra teljesen kiürítette. Lay gondolkodni kezdett. Érdekesen hangzottak számára az egyszerű fiú gondjai, de fogalma se volt róla, hogy mikor is tudna időt szánni rá. Luhan ijedten figyelte régi barátja hosszas hallgatását, de nem mert szólni. Kiskutya szemekkel próbálta a számára jobb belátásra bírni Layt, de ő csak idegesen dobolt a pulton és megrázta a fejét.

- Nem fog menni. – mondta és ökölbe szorította kezét. Luhan nagyot sóhajtott, majd lemondóan rámosolygott az előtte üresen tátongó pohárra. Meg se kérdezve a többieket intett a pultosnak, hogy lesz még egy kör.

3 comments | Leave a comment