~ 0. fejezet
2015. június 15., hétfő
{...amelyben Yixing bemutatkozik és debilen mosolyog a postaládájára}
Szóval srácok ez is eljött, hogy megint fanfici formájában koptatom a billentyűzet. Fogadjátok sok szeretettel szerény kis Sexing, azaz SehunxLay/Yixing irományomat, mely egyenlőre semmi különös, de a jövőben yaoi és +16 figyelmeztetési pontokat is elérő kis történet lesz.
Természetesen nagyon örülök bármiféle visszajelzésnek és ha valakit érdekelné az, hogy mégis miről is szól ez az egész, akkor tömören és röviden egy pszichológus és egy kamaszfiú furcsa kapcsolatáról, melyben az öreg Lay újraéli fiatalkorát, miközben Sehunt próbálja kirángatni bubu-teás varázsvilágából.
Jó olvasást!^3^
Természetesen nagyon örülök bármiféle visszajelzésnek és ha valakit érdekelné az, hogy mégis miről is szól ez az egész, akkor tömören és röviden egy pszichológus és egy kamaszfiú furcsa kapcsolatáról, melyben az öreg Lay újraéli fiatalkorát, miközben Sehunt próbálja kirángatni bubu-teás varázsvilágából.
Jó olvasást!^3^
Yixing furcsa fiú volt,
legalábbis gimnazista osztálya csak így emlékezett rá a középiskolás éveikből.
A fiú, aki helyes volt, kissé törte a nyelvet és folyamatosan csak olvasott.
Mindig ugyanazt az egy könyvet, a Virágot Algernonnak-ot. 4 éven keresztül lapozta minduntalan a
lapokat, de sose ért a végére, bár ez egyáltalán nem zavarta, hisz nem is
akart. Egyszerűen csak megnyugtatta a könyv gerincének érintése, szerette az
oldalakból szóló akaratot, a főhőst és butaságát. Inspirálta őt az egész
helyzet, bár a történettel nem igazán foglalkozott.
Így került 18 éves korában, szüleivel közös megegyezés alapján Korea egy, ha
nem is legnívósabb, de igen erős egyetemére, pszichológia karra.
Ez kereken 4 éve volt,
most 28 évesen korea közismert, bár inkább elismert, de mégis titokzatos
agykurkászaként kereste a kenyerét az SM-nél. Az idolokkal való találkozói
mindig titokban, az éj leple alatt, vagy ép álruhában egy kora délutáni kávé
mellett történtek a próbatermek közelében.
Yixing különösebben nem szerette a munkáját. Persze örült, hogy segíthet az
embereknek, de mégis a folyamatos idolokkal való munka megviselte, fárasztott
és untatta. Világ életében gyerekkel szeretett volna foglalkozni, de ez a
nyugati tény, hogy a gyerek nem tökéletes, még nem volt elfogadott Koreában,
így hiába jelentkezett volna akár még magánkórházba is, a megélhetése igen
neccesen működött volna, sőt. Pedig mennyire egyszerű is lenne mindent
csírájában elfojtani, vagy éppen megoldani. Az idolokat viszont egyáltalán nem tudta
megérteni, az ügynökségek zsarnokok és pénzközpontúak, de ezek a srácok így is
aláírják a szerződéseket, majd jönnek utána neki a problémáikkal.
10 éve ballagott el a
gimnáziumból, mégis úgy érezte, legalább kétszer annyi idő telt el azóta.
Öregnek és megviseltnek érezte mindenegyes porcikáját, hiába járt be néha
egy-egy táncórára pácienseivel. Minden gondolata körülöttük forgott, hisz nem
egyszer történt meg, hogy kénytelen volt a kollégiumukban aludni, vagy épp
vészhelyzet miatt éjjel kellett rögtönzött foglalkozást tartani valamelyik
öngyilkos jelöltnek.
Így teljese meglepetésként érte, amikor kivételesen otthon görnyedhetett a gépe
előtt és postafiókjában egy rég nem látott nevet vélt felfedezni. Wu Yifan,
azaz Kris.
Érdeklődve nyitotta meg a rövid elektronikus levelet, ami leginkább csak egy
csatolt képfájlból állt. Az osztály első osztálytalálkozója, kereken 10 éve
ballagtak el. Jövő hét szombaton, egy közeli klubban foglaltak volt
osztálytársai egy termet az összejövetelnek.
Yixing komor tekintettel
olvasta a tömény sorokat, melyek csak egy kezdeti nyálas bevezetőből és egy
mi/hol/mikor kérdéssorból álltak. Nem sok kedve volt hozzá, mégis önkitlenül az
asztali naptárért nyúlt, hogy följegyezze a nevezetes dátumot.
Titkon elmosolyodott,
de még önmaga elől is rejtegette az arcát ráncoló görbületet. Szerény fiú volt,
mégis, egyszerűen halvány kárörvendő kacaj hagyta el a száját, ahogy
belegondolt. Ő vitte a legtöbbre szinte mindannyiuk közül. Végül egy gyors
választ pötyögött be Krisnek és eltette magát holnapra.
